1/ Több kormányfő is elítélte a szégyenletes, meleg fiatalok ellen irányuló propagandatörvényt. De tudjuk az elmúlt évek keserű tapasztalataiból, hogy az semmin se változtat, ha az európai vezetők felháborodnak, de nem cselekszenek. Ezért folytatnunk kell a megkezdett munkát.
2/ Az eddigi uniós lépések ugyanis kevesek: nem elég, hogy jelentések állapítják meg, hogy a kormány korlátozza az emberi jogokat Magyarországon; nem elég, hogy a 7-es cikkely szerint eljárás folyik a Fidesz-kormány ellen;…
3/ …nem elég, hogy Damoklész kardjaként lebeg Orbán Viktor felett a jogállamisági mechanizmus; és nem elég, hogy tucatnyi kormányfő ítéli el a Fidesz lépéseit hónapról hónapra.
4/ Ideje arról beszélnünk, hogy mi a következő lépés, hogyan lehet megakadályozni azt az embertelenséget, igazságtalanságot és gonoszságot, ami Magyarországot, és az itt élő embereket sanyargatja.
5/ Magyarországot nem térdre kényszeríteni kell, hanem felszabadítani a Fidesz korrupt és igazságtalan rendszere alól. Arról kell beszélnünk végre, hogy ebben az Európai Unió miképp adhat több segítséget.
6/ De végső soron azonban ez a segítség, ahogy az eddigiek is, semmit se fog érni, ha mi magunk nem küzdünk meg a saját demokráciánkért.
7/ Nekünk, magyaroknak kell 2022-ben leváltanunk a kormányt, és nekünk, magyaroknak kell a választások után egy igazságos és emberséges országot felépítenünk.

• • •

Missing some Tweet in this thread? You can try to force a refresh
 

Keep Current with Anna Júlia Donáth

Anna Júlia Donáth Profile picture

Stay in touch and get notified when new unrolls are available from this author!

Read all threads

This Thread may be Removed Anytime!

PDF

Twitter may remove this content at anytime! Save it as PDF for later use!

Try unrolling a thread yourself!

how to unroll video
  1. Follow @ThreadReaderApp to mention us!

  2. From a Twitter thread mention us with a keyword "unroll"
@threadreaderapp unroll

Practice here first or read more on our help page!

More from @donath_anna

25 Jun
1/ Az Európai Parlamentben megszavaztuk a Bizottsággal és tagállamokkal kötött megállapodást, ezzel pedig elfogadottá vált az EU klímarendelete.
2/ Ennek értelmében pedig az Unió minden tagországának el kell érnie a teljes klímasemlegességet 2050-re, de már 2030-ra 57 százalékkal kell csökkenteni a kibocsátást.
3/ Hatalmas lépés ez egy zöld, igazságos és fenntartható Európa irányába, hiszen mostantól nem lehet kérdés a fenntartható átállás Európában, törvények útján biztosítjuk a változást.
Read 10 tweets
23 Jun
1/ Nem csak Budapesten, de más városokban is azért küzdenek a momentum képviselői, hogy élhetőbbé tegyék a várost, emberközelibbé. Ezért, ahol folyó is kettészeli a várost, egyértelmű mit kell tenni: vissza kell adni partokat és rakpartokat az embereknek.
2/ Ez történik most Budapesten és ez történt Szegeden is, ahogy arról Mihálik Edvin, a város zöld tanácsnoka, Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületének momentumos országgyűlési képviselőjelöltje beszámolt ottjártamkor. Image
3/ Megválasztása előtt Edvin azt ígérte, a szegediek egy felújított szabadstrandot kapnak a Laposon. Ezt idén nyárra sikerült is teljesíteni.
Read 6 tweets
22 Jun
1/ Kezdeményezésemre a Limes világörökségi pályázat megmentéséért petíciót indítunk. 18 évnyi szakmai munkát és 12 évnyi diplomáciai előkészítést vágna sutba a kormány pár fideszes stróman kedvéért, hogy könnyebben építkezhessenek a Duna mentén. momentum.hu/peticiok/ne-vo…
Nem látok ugyanis más érvet amellett, hogy most visszavonnák a pályázatot, amivel Magyarország, Ausztriával, Szlovákiával és Németországgal közösen azért küzdött, hogy az ókori Limes maradványait világörökségi helyszínné nyilvánítsák. 444.hu/2021/06/15/a-m…
3/ A Fidesz hétről-hétre, hónapról hónapra bizonyítja, hogy miközben a magyar történelmi emlékezet és kultúra védőjének állítja be magát, egy hotel kedvéért bármikor betonnal hajlandó kiönteni bármelyik természetvédelmi övezetünket. telex.hu/belfold/2021/0…
Read 11 tweets
21 Jun
1/ Nagyon érdekes lesz a soron következő beszélgetés az Eötvös Csoport szervezésében a klímaváltozásról és az emberi viselkedésváltozásról, amit élőben követhettek majd a Facebookon. facebook.com/events/3699854…
2/ A beszélgetés során először Szathmáry Eörs evolúcióbiológustól fogunk diagnózist kapni bolygónk jelenlegi és prognosztizált egészségi állapotáról.
3/ Majd Demetrovics Zsolt pszichológus fog arról beszélni, hogy az emberi viselkedés, adott esetben az önmagunkra és másokra veszélyes viselkedésformák megváltoztatásának melyek a ma ismert eszközei, esetleges akadályai.
Read 9 tweets
29 Sep 20
My support to @VeraJourova attacked by HU gvt. She said “Mr Orbán likes to say he's building an illiberal democracy, I'd say: he's building an ill democracy.” and indeed he's purposefully undermining #RuleOfLaw, weakening the country’s immune system to reduce fight vs corruption.
Also agree with her statements on the scarcity of gvt criticism in HU media making it difficult for ppl to form an opinion. Orbán purposefully isolates ppl from real information who then must resist propaganda and find balanced information in the remaining independent media.
These statements are more than VP @VeraJourova’s own views. They echo @Europarl_EN’s decision to launch #Article7, @EPP’s decision to suspend Fidesz, the recent words of @donaldtusk and many others. Making this a crusade vs. VP Jourova makes no sense. The issue here is #Orbán
Read 4 tweets
4 Jun 20
Today, in @EP_Justice, we will discuss the draft report by my colleague and rapporteur @RomeoFranz1 on the implementation of National Roma Integration Strategies of which I am the @RenewEurope shadow. Looking forward to an important first exchange! Image
.@RomeoFranz1 presents the stern reality of ppl w/ Romani bckgrd in the #EU: w/ many living below poverty line, often with no running water, reduced or no access to housing, healthcare, education, employment. Segregation is widespread & #COVIDー19 has only strengthened this.
I agree w/ our rapporteur: the current Framework has allowed to put the issue on the EU agenda but results are unsatisfactory at best.

We need more binding targets and develop programmes together w/ Romani & pro-Romani CSOs and communities EU-wide.
Read 13 tweets

Did Thread Reader help you today?

Support us! We are indie developers!


This site is made by just two indie developers on a laptop doing marketing, support and development! Read more about the story.

Become a Premium Member ($3/month or $30/year) and get exclusive features!

Become Premium

Too expensive? Make a small donation by buying us coffee ($5) or help with server cost ($10)

Donate via Paypal Become our Patreon

Thank you for your support!

Follow Us on Twitter!

:(