1/ A @EU_Commission ma bejelentette, elindítja a jogállamisági mechanizmust. A következő hetekben kiküldik az érintett tagállamoknak, így különösen az Orbán-kormánynak, azokat az írásbeli megkereséseket, amelyek a jogállamisági mechanizmus első lépését jelentik. #Magyarország
2/ Ez azért fontos hír, mert az Európai Bizottság eddig azt kommunikálta, hogy addig nem alkalmazza a jogállamisági rendeletet, amíg azt az Európai Bíróság el nem bírálja. Márpedig az @EUCourtPress még nem hozott ítéletet.
3/ @dreynders , az igazságügyért felelős biztos kérdésemre meg is erősítette, hogy ezt a megkeresést a jogállamisági mechanizmus megindításaként kell értelmezni.

Természetesen az ilyen ígéretek önmagukban csak ígéretek, és nekünk szavak helyett tettekre van szükségünk.
4/ Az Európai Bizottságnak január 1-jétől alkalmaznia kell a rendeletet, és eddig csak az időt húzta, de az idő fogytán van. Nem várhatunk arra, hogy a legnagyobb uniós tagállamokban lemenjenek a választások.
5/ Hiszen a Bizottság nem mehet szembe az unió egyetlen, demokratikusan választott intézményével, az európai állampolgárok adta legitimitást maga mögött tudó @Europarl_EN-el .
6/ Tisztázzuk, az uniós források kizárólag Orbán Viktor jogállamiságot romboló politikája miatt kerültek veszélybe. És csak miatta kerülhet adósságcsapdába országunk, hiszen pár napja rekordméretű külső adósságot vállalt - főleg keleti hitelekből. telex.hu/gazdasag/2021/…
7/ Ezeket a hiteleket évtizedekig is nyöghetik a #magyar háztartások. A fentiek alapján egyértelmű: kormányváltásra van szükség, hiszen nekünk, magyaroknak kell megharcolnunk a demokráciánkért.
8/ Kormányváltásra van szükség, mert az #EU-s pénzekhez csak akkor juthatunk hozzá, ha az országot olyan politikusok vezetik, akik egy igazságos és emberséges jogállam felépítésén dolgoznak. A támogatásokat pedig arra költik, amire szánták: iskolákra, kórházakra és munkahelyekre.

• • •

Missing some Tweet in this thread? You can try to force a refresh
 

Keep Current with Anna Júlia Donáth

Anna Júlia Donáth Profile picture

Stay in touch and get notified when new unrolls are available from this author!

Read all threads

This Thread may be Removed Anytime!

PDF

Twitter may remove this content at anytime! Save it as PDF for later use!

Try unrolling a thread yourself!

how to unroll video
  1. Follow @ThreadReaderApp to mention us!

  2. From a Twitter thread mention us with a keyword "unroll"
@threadreaderapp unroll

Practice here first or read more on our help page!

More from @donath_anna

16 Sep
1/ Ahogy arról tegnap beszámoltam, az @EU_Commission bejelentette, elindítja a jogállamisági mechanizmust a #magyar kormánnyal szemben.
2/ Sőt megerősítette, hogy a helyreállítási forrásokat sem kapja meg egyelőre a kormány, mert #Magyarország nem hajtja végre azokat a korrupció-ellenes intézkedéseket, amelyeket az #EU elvár.
3/ Erdélyi Katalin cikkében az @Atlatszo -n tökéletesen bemutatja, hogy miért elégedetlen a Bizottság, miért nem beszélhetünk többé igazságos jogállamról Magyarországon. atlatszo.hu/2021/09/16/els…
Read 6 tweets
16 Sep
Deutsch Tamás claims that there's been no unlawful wire-tapping since 2010 in 🇭🇺. This is only true because the Minister of Justice has the discretion to authorize any wire-tapping & that no MoJ under Orbán has refrained themselves from extensively using this discretionary power.
Therefore to prevent further spying until the change of government, @momentumhu initiated a referendum. 👇#PegasusProject #Hungary #Democracy
1⃣ Wire-tapping may only be carried out with the permission of a judge.
2⃣ Confidentiality, sacramental seal and human dignity shall not be impaired.
3⃣ If the wire-tapping was unlawful, the person shall be notified subsequently.
Read 4 tweets
25 Jun
1/ Több kormányfő is elítélte a szégyenletes, meleg fiatalok ellen irányuló propagandatörvényt. De tudjuk az elmúlt évek keserű tapasztalataiból, hogy az semmin se változtat, ha az európai vezetők felháborodnak, de nem cselekszenek. Ezért folytatnunk kell a megkezdett munkát.
2/ Az eddigi uniós lépések ugyanis kevesek: nem elég, hogy jelentések állapítják meg, hogy a kormány korlátozza az emberi jogokat Magyarországon; nem elég, hogy a 7-es cikkely szerint eljárás folyik a Fidesz-kormány ellen;…
3/ …nem elég, hogy Damoklész kardjaként lebeg Orbán Viktor felett a jogállamisági mechanizmus; és nem elég, hogy tucatnyi kormányfő ítéli el a Fidesz lépéseit hónapról hónapra.
Read 7 tweets
25 Jun
1/ Az Európai Parlamentben megszavaztuk a Bizottsággal és tagállamokkal kötött megállapodást, ezzel pedig elfogadottá vált az EU klímarendelete.
2/ Ennek értelmében pedig az Unió minden tagországának el kell érnie a teljes klímasemlegességet 2050-re, de már 2030-ra 57 százalékkal kell csökkenteni a kibocsátást.
3/ Hatalmas lépés ez egy zöld, igazságos és fenntartható Európa irányába, hiszen mostantól nem lehet kérdés a fenntartható átállás Európában, törvények útján biztosítjuk a változást.
Read 10 tweets
23 Jun
1/ Nem csak Budapesten, de más városokban is azért küzdenek a momentum képviselői, hogy élhetőbbé tegyék a várost, emberközelibbé. Ezért, ahol folyó is kettészeli a várost, egyértelmű mit kell tenni: vissza kell adni partokat és rakpartokat az embereknek.
2/ Ez történik most Budapesten és ez történt Szegeden is, ahogy arról Mihálik Edvin, a város zöld tanácsnoka, Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületének momentumos országgyűlési képviselőjelöltje beszámolt ottjártamkor. Image
3/ Megválasztása előtt Edvin azt ígérte, a szegediek egy felújított szabadstrandot kapnak a Laposon. Ezt idén nyárra sikerült is teljesíteni.
Read 6 tweets
22 Jun
1/ Kezdeményezésemre a Limes világörökségi pályázat megmentéséért petíciót indítunk. 18 évnyi szakmai munkát és 12 évnyi diplomáciai előkészítést vágna sutba a kormány pár fideszes stróman kedvéért, hogy könnyebben építkezhessenek a Duna mentén. momentum.hu/peticiok/ne-vo…
Nem látok ugyanis más érvet amellett, hogy most visszavonnák a pályázatot, amivel Magyarország, Ausztriával, Szlovákiával és Németországgal közösen azért küzdött, hogy az ókori Limes maradványait világörökségi helyszínné nyilvánítsák. 444.hu/2021/06/15/a-m…
3/ A Fidesz hétről-hétre, hónapról hónapra bizonyítja, hogy miközben a magyar történelmi emlékezet és kultúra védőjének állítja be magát, egy hotel kedvéért bármikor betonnal hajlandó kiönteni bármelyik természetvédelmi övezetünket. telex.hu/belfold/2021/0…
Read 11 tweets

Did Thread Reader help you today?

Support us! We are indie developers!


This site is made by just two indie developers on a laptop doing marketing, support and development! Read more about the story.

Become a Premium Member ($3/month or $30/year) and get exclusive features!

Become Premium

Too expensive? Make a small donation by buying us coffee ($5) or help with server cost ($10)

Donate via Paypal Become our Patreon

Thank you for your support!

Follow Us on Twitter!

:(